Március 15-én, mint minden évben, idén is átadták a Széchenyi –és Kossuth-díjakat, valamint a köztársasági érdemrendeket.

Az esemény nagyszabású és felemelő, színvonalas és elegáns. Volt eddig. Hiszen 2006-ra eljutottunk odáig, hogy a gyűlölettel, előítéletekkel fertőzött politika olyan emberekben is felütötte a fejét, akiknek sokszorosan immunisnak kellene lennie, de legalábbis egy ilyen kvalitású ceremónián ez a minimális követelmény.

Sajnálatra méltó módon a köztársasági elnökünket sem kerülte el a „betegség”, és láthatólag nem is igen próbált tenni ellene. Az, hogy az elsőszámú közjogi méltóság nem nyújt kezet egy díjazottnak, akárhogy is csűrjük, csavarjuk, szégyen. Nincs mentség. Talán Fekete úr feketeöves szocialista volt –és vélhetőleg ma is az-, és talán a díjat nem is érdemelte meg igazán –mégiscsak megkapta. Innentől fogva a köztársasági elnök úr ne személyeskedjen. Mert ehhez sem alkotmányos, sem másfajta törvényi joga nincs. Bármennyire fájdalmas lehet, ez a poszt nem magánembert és magánvéleményt kíván. A nemzetet kell megtestesítenie, jelen esetben a nemzet elismerését szimbolizálja. Nagy csorba a demokrácián, ha a köztársasági elnök ebbéli feladatáról megfeledkezik, és ítélőbírót játszik. Parlamentáris demokráciában pedig, amelynek megalapozásában kimagasló szerepe volt, egyenesen szarvashiba.

Nála nagyobbat csak Szabad György bakizott, aki Gyurcsány kinyújtott jobbja mellet vonult el peckesen, fintorogva. Mint később nyilatkozta, „nem kommentálta a kéznyújtást”. Úgy gondolom, hogy ha valaki tudja azt kommentálni, hogy díjra jelölik és el is fogadja, akkor kommentálja azt is, akinek képviseletében megkapja. Tudatában volt annak, hogy kitől fogja átvenni a díjat, és talán gonoszul előre meg volt tervezve a kitérés és talán szándékos volt a miniszterelnök közlejáratása…mégis csak sokkal urasabb lett volna, ha a díjat Szabad úr egy későbbi időpontban veszi át, kitisztult fejjel és nem elveitől elvakultan.

Összességében a díjazottakról nevetségesen kevés szó esik, az egyik legrangosabb díjátadónk is lesüllyedt a politika mocsarába és méltatlanul kézfogás-botrányként fogja beírni magát a történelembe.

Z.Kitti

2006. március 16.